Kocsma lesz a Gellért Hotelből a hétvégén

Végre nem kell télen Csehországba zarándokolni egy jó beltéri sörfesztiválért: idén először a hideg napokban már itthon is belevethetjük magunkat a sörkavalkádba, méghozzá az első Serfőző Indoor Sörfesztiválon, a Gellért Hotel összes termében, február 19. és 21. között.

A Serfőző és a Danubius Hotel Gellért közös szervezésében egy egész hétvégén keresztül hódolhatunk a csaknem 100-féle kisüzemi sörnek és a sörgasztronómiának. A háromnapos sörünnepen megkóstolhatjuk a hazai és nemzetközi sörgyártás kiválóságait, s a tematikus napok az angolok, a németek illetve a csehek sörkultúráját is bemutatják, és egy tapodtat sem kell mozdulnunk a főváros egyik legszebb szállodaépületéből.

Fotó: Indoor Sörfesztivál

 Bár a sört szokás folyékony kenyérként is emlegetni, azért jól csúszik mellé pár szilárd falat is. Erre telitalálat a "Kocsmavacsora" kínálata, ahol a Gellért Söröző meghívására olyan budapesti, direkt a sörökre specializálódott kultkocsmák vonultatják fel ezúttal étel- és sörspecialitásaikat, mint az Élesztő, az Importer, a Léhűtő és a Marionett. A gasztro vonalon továbbhaladva pedig az ételstandoknál a Gellért vezető séfje, Héjja László finomságai kínálják az alapot az italokhoz, míg vasárnap sör brunch-csal búcsúztatjuk a hétvégét.

Persze nem csak a kortyolgatásról szól a sörfesztivál: megismerhetjük az ország legjobb sörcsapolóját, Horváth Esztert, szórakoztató sörkóstolót tart Katona Csaba, a "sörtörténeti tudományok" elismert szakembere és megtudhatjuk, hogyan látja Fabók Mihály a Gundel sommelier-je az „ellentábor" képviseletében a sört.

A hűtött sörkülönlegességek mellé - lévén azért mégiscsak tél – felsorakozik a forralt sör is. Természetesen egy sörfesztivál elmaradhatatlan részeként lesz sörivó-verseny, de maguk a sörök is megmérkőznek a malátakedvelő közönség szívéért és szavazataiért.

A kiállítók több mint 100 féle csapolt és üveges sörrel készülnek, az Indoor Sörfeszten jelen lesz többek között a Barbár, a Blanche de Bruxelles, a Delirium, a Sümegi Sörfőzde, a Zirci Apátsági Manufaktúra, a Guinness, a Csíki Sör és a Fóti Kézműves Sörfőzde is.

A fesztiválra a helyszínen 2990 Ft-ért lesz kapható a jegy, a 3 napos bérlet 5990 Ft-ba kerül. Minden belépő mellé jár egy logózott korsó is, amit egy alkalommal szabadon választott ajándék sörrel is megtöltenek a fesztiválon, a Kocsmavacsorák 9990 Ft-ba, a Sör brunch 7990 Ft-ba kerülnek, és a jegyek tartalmazzák a belépőt a sörfesztiválra is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek