A borászok szerint emlékezetes évjárat lesz a 2015-ös

A borászok szerint emlékezetes évjárat lesz a 2015-ös.

A nyári hőhullámok ellenére jó évet könyvelhetnek el az idén a borászok, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke szerint kifejezetten emlékezetes évjárat lesz a 2015-ös - írta a Világgazdaság csütörtökön.

Tornai Tamás a lapnak elmondta: a hőség ugyan néhol megbarnította a bogyókat, de ez számottevő kárt nem okozott a szőlőültetvényekben. Az idei évjárat várhatóan jónak számít majd, a leszüretelt szőlő mennyisége is több lesz a vártnál, a szokásosnál mintegy 10 százalékkal magasabb a termésátlag. A tavalyi, viszonylag kevés szőlőt produkáló évvel összehasonlítva még nagyobb az idei ugrás, hiszen körülbelül egyötöddel több szőlőből készülhet bor, mint 2014-ben.

A HNT elnöke úgy véli, bár az elmúlt években a minőségi bor kínálata nagyobb ütemben nőtt, mint a kereslet, jó üzletpolitikával el lehet adni a mostani bőséges termésből készült bort is. Kiemelte: a borexport értéke az idén mintegy 20 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál, ráadásul úgy, hogy közben az export átlagárak szintje is emelkedett. A belföldi kereslet is átalakulóban van. Nőtt az oltalom alatt álló eredetmegjelölésű, minőségi borok fogyasztása, míg a földrajzi jelölés nélküli borok forgalma csökkent, és az importé is visszaesett.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek