8 eurót fizetett négy kávéért és 20-at, hogy kihozták neki

Egy olasz étterem gyakorlatilag háromszoros összeget kért négy kávéért és egy croissant-ért a húsz eurós felszolgálási díj miatt. Nem ez az első ilyen számla, és biztosan nem is az utolsó.

Az eset az egyébként festői szépségű Ischia sziget Bar Calise nevű helyén, a turisták által szívesen látogatott sétáló utcában történt. A négy kávét és a süteményt tartalmazó számlát megdöbbenve vette át a történet főszereplője, ugyanis egyből a végösszeghez ért a szeme. A három barátjával rendelt négy, csészénként két eurós kávéja és a 2,3 eurós croissantja mellé ugyanis álmában sem gondolta volna, hogy képesek húsz eurós szervízdíjat felszámolni. A pincér elmagyarázta neki, hogy a díjat fejenként számítják fel öt euró per koponya díjjal, amit tudomásul kell venni.

 

Forrás: Travelo

A számlát a vendég kifizette, lefotózta, feltette a Facebookra, megjárta a Twittert-t - és ahogy az lenni szokott - mindkét helyen percek alatt vírusként terjedt el. És bár a Tripadvisor népszerűségi listáján az Ischia szigeten lévő 70 vendéglóthely közül a 20. helyen állt ez a bár, ahogy körbeért a neten a történet, egyre több panasz jelent meg a hely irreálisan magas áraival kapcsolatban. Bár a Daily Mail szerkesztőségének többen azt is jelezték emailben, hogy az étlapra valóban fel van tüntetve az öt eurós szervízdíj minden fejenkénti fogyasztás esetében. Egy férfi még egy fotót is küldött az erre vonatkozó szöveget is jól mutató étlapról, és hozzátette, hogy Calais az egyik legnépszerűbb szórakozóhely a szigeten, aki nem engedheti meg magának árait, az ezer másik helyet talál magának - idézi sorait a Daily Mail.

Persze nem ez az első alkalom, hogy olasz bárok és éttermek kerülnek túlárazott számláikkal a napilapok oldalára. 2013-ban például Velence egyik patinás kávézójában számoltak 42 eurót a számla végösszegéhez zenés felár gyanánt. A válasz ott is ugyanaz volt: a tulajdonos szerint az árak világosan fel vannak tüntetve, akinek ez sok, igyon máshol.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek