Tizenhat pohár bort ihat meg ingyen a Balatonnál

Tizenhat pohár bort ihat meg ingyen a Balatonnál

Mától fejenként tizenhat ingyenes pohár bort tölthetünk le az internetről annak a kampánynak a keretén belül, amelynek célja, hogy az ősszel is több turista legyen a Balatonon. A „Töltődjön fel- Ősszel is Balaton" – elnevezésű akcióban balatoni borospincék, éttermek váltják be az ingyenes kóstolókra szóló jegyeket. Közel 160 szálláshely, több mint 90 pincészet és étterem segíti a kampányt, amelynek ideje alatt lovaskocsival, kisbusszal, vagy hajóval szállítják azokat, akik leteszik autójukat és gyalogosan indulnak felfedezni egy-egy régió pincéit.

 

Fotó: Szent Kristóf Pincészet, Rendezvényközpont, Borétterem

Az "Ősszel is Balaton" elnevezésű kampány közleményében olvasható Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnökének nyilatkozata is: szerinte a turisták körében eddig gyakori probléma volt, hogy egy valaki sosem tudta élvezni a pincelátogatásokat. Most azonban a sofőrök is ihatnak majd. A baráti társaságoknak nem kell aggódni azon ki az, aki hazaviszi őket a harmadik, negyedik pince bevétele után.

A borturisták mellett a családi programokra vágyóknak is több eseményt szerveznek október 22- és november 2. között. Szigligeten tartják például a Süllőfesztivált, Balatonszárszón a Csokoládéfesztivált, Siófokon pedig Kálmán Imre emléknapokat szerveznek. A rendezvénysorozatban operett-előadás, zenés beszélgetések és kiállítás várja az érdeklődőket. A zeneszerző leghíresebb dalait közkedvelt előadóművészek tolmácsolják a közönségnek.

Korábbi balatoni tippjeinket az őszi szezonra itt olvashatja, a rendezvénysorozatról ide kattintva olvashat tovább, ha pedig csak az italkuponok érdeklik, ide kattintson.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek