A legjobb balatoni panorámát Siófokon kell keresni

Megint felállították a Belgiumból érkezett, 40 méter magas óriáskereket, amelynek gondolái augusztus 27-ig forognak a siófoki nagystrandon.

 

Fotó: Siófok Óriáskerék

 Bár az elmúlt két évben ennek az óriáskeréknek a nagytestvére pörgött Siófokon, kisebb változatban ugyan, de mégiscsak kapott a Balaton idén is egy mobil kereket a partjára. A 24 kabinjából így egyszerre 144-en pásztázhatják végig a tavat a magasból, ráadásul az óriáskerékre váltott jegy délután két órától este hétig a strandbelépőt is tartalmazza. A 140 cm-nél alacsonyabb látogatók 1000 forintért válthatnak rá jegyet, míg a felnőtt jegy 2000 forintba kerül, amelyből a Siófok kártyával rendelkezők 500 forintos kedvezményt kapnak.

Jó, ha tudják, hogy a kerékre váltott jegy három teljes körre szól, és tíz perces utazási időt jelent magasban. (Bár a működtetők épp tegnap írtak arról a Faceboook-oldalukon, hogy a három kört - talán csak egynapos élménytesztelésre - két lassabb menetűre cserélték, de a menetidő ugyanúgy tíz perc maradt.) És a szülőknek érdemes arra is figyelni, hogy a maximum hat fős kabinokba a 14 év alatti gyerekek csak felnőtt kíséretében szállhatnak be.

Fotó: Siófok Óriáskerék

 Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kényelmesen elérhető az óriáskerék az északi partról is. A Balatoni Hajózási Zrt.-vel együttműködve ugyanis Siófok Óriáskerék névre keresztelt hajójáratok szállítják át Balatonfüredről és Balatonalmádiból Siófokra a panorámában gyönyörködni vágyókat, akik az aznapi jegyük bemutatásával este hét óra után szintén kedvezményben részesülnek.

Fotó: Siófok Óriáskerék
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek