Jövőre még kevesebb szabadstrand lesz Balatonon

Jövőre még kevesebb szabadstrand lesz Balatonon

Tovább fogynak a szabadstrandok - ezzel a címmel jelent meg egy cikk a Magyar Nemzet vasárnapi számában, amely arra az új szabályozásra hivatkozik, miszerint 2017-től az állam kevesebb pénzzel járul hozzá az idegenforgalmi adóhoz. Ez pedig az ingyenes fürdőzés ellehetetlenüléséhez vezethet.

Zamárdi, NagystrandFotó: Zamardi.hu

 Mára mindössze hét maradt az északi oldal ingyenes strandjaiból, de a balatonkenese-alsórétitől Tihanyig tartó szakaszon már egyetlen szabadstrand sincs. A déli oldalon egyelőre jobb a helyzet, Zamárdiban például annyi szabadstrand működik, mint az északi parton összesen.

Már az idei szezon kezdetétől is fizetőssé vált néhány szabadstrand. Balatonszárszón a képviselő-testület például úgy döntött, hogy a Mikszáth Kálmán utcai központi strandra idén nyártól belépőt kell váltani, és a hírek szerint a folyamat nem áll meg Szárszó kapuinál, mert lassanként mindenhol felszámolják az ingyenfürdőt. Egy most hozott intézkedés miatt ugyanis még kevésbé éri meg a fenntartása az önkormányzatoknak.

Az Országgyűlésnek még a nyári szünet előtt elfogadott döntése szerint az állam 2017-től az idegenforgalomból helyben befolyó minden egy forint után már csak egy forinttal toldja meg az önkormányzatok bevételét, szemben a korábbi egy forint ötven fillér - még korábbi két forint - helyett. Ezért az önkormányzatok rákényszerülhetnek a strandok fizetőssé tételére - olvasható a lap online felületén.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek