Élő Betlehem és téli madáretetés lesz a Budakeszi Vadasparkban

November 26-án, a Kövér Cinkék napján a téli madáretetés és a madárbarát kertek kerülnek a programok középpontjába, 27-én, vasárnap pedig a hagyományok szerint ismét összeáll a Budakeszi Vadaspark állatokkal benépesített élő Betleheme.

A park adventi programja szombaton veszi kezdetét, amikor az érdeklődők a téli madáretetéssel kapcsolatos, leghasznosabb információkat tudhatják meg a szakértőktől, írja az MTI.

 

Fotó: Budakeszi Vadaspark

Az előadás azoknak a kerttulajdonosoknak is érdekes lehet, akik madárbarát kertté szeretnék alakítani saját zöldterületeiket. A programon résztvevők faggyúból és magokból álló, úgynevezett madárkalácsot is készítenek, amelyet mindenki hazavihet majd.

A szombati program a mosómedvék és a rókák látványetetésével veszi kezdetét délelőtt, a madáretetésről szóló előadás után pedig a sakálok, illetve a kisragadozók látványetetése következik.

Az első adventi vasárnapon nyílik meg újra a Budakeszi Vadaspark és a Kalandpark bejárata között az élő Betlehem. A kis Jézust, Máriát, Józsefet, valamint a három napkeleti bölcset, Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt szobrok jelenítik meg, de az installáció minden hétvégén kiegészül a "Pici Tanyáról" átvezetett állatokkal is. Hétköznaponként a látogatók az állatok nélküli Betlehemet tekinthetik meg.

További információt itt talál!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek